Francis Ngannou kontra Francis Ngannou Jon Jones – Egy illúzió

Francis Ngannou ismét Jon Jonesról beszél, de ezúttal hidegebb a hangvétel, mint a nevüket övező régi fantasy-verekedési felhajtás.

Ngannou szerint a küzdelem sosem volt igazán ott. Nem úgy, ahogy a rajongók gondolták. Nem úgy, ahogy a sportág éveken át eladta magának. Az ő verziójában a párharc inkább előnyként szolgált, mintsem egy tényleges tervként, amire a UFC-n belül az emberek rámutathattak, beszélhettek róla és fenntarthatták a tárgyalások során anélkül, hogy valaha is igazán a célba vitték volna.

Ez keményen sújt, mert ez nem valami váratlan álommeccs volt, amit a rajongók a semmiből találtak ki. Hosszú ideig Jones és Ngannou küzdelme nehézsúlyú küzdelemnek tűnt. Két bajnok, két hatalmas személyiség, két teljesen különböző veszély. Olyan sokáig uralkodott a súlycsoporton, hogy az emberek befejezetlen történelemként kezdték kezelni. Most Ngannou lényegében azt mondja, hogy a történelem sosem úgy alakult, ahogy a közvélemény gondolta.

Ngannou szerint a legnagyobb nehézsúlyú meccs sosem jutott túl a megbeszélésen

Az ő oldaláról a frusztráció nyilvánvaló. Nem úgy beszél, mint aki egyetlen rossz hét vagy egyetlen félresikerült tárgyalási kör miatt majdnem lemaradt egy üzletről. Úgy hangzik, mint aki úgy gondolja, hogy a meccs mindig is vonzóbb volt címlapon, mint szerződésként. Ez egy egészen más vád. Azt jelenti, hogy a sportág legnagyobb nehézsúlyú üzlete évekig zajonghatott anélkül, hogy valódi prioritássá vált volna azok számára, akik létrejöhettek volna.

És őszintén szólva, ez illik arra, ahogyan az egész mindig is érződött. A beszélgetés hatalmas volt. A részletek mindig homályosak voltak. Az egyik fél megszólalt. Aztán a másik válaszolt. Dana White beleszólt. Jones posztolt. Ngannou válaszolt. A rajongók elkezdtek idővonalakat építeni a fejükben. De minél közelebb került a beszélgetés a tényleges dolgokhoz, annál kevésbé tűnt szilárdnak. Mindig volt feszültség a mérkőzés körül, de soha nem volt olyan mozgás, ami szorosnak tűnne egy meccset.

Ami ezt a történetet forrón tartja, az az, hogy mennyi évet fektettek ebbe az ötletbe. Az emberek nem csak azért akarták látni Jonest és Ngannout küzdeni, mert mindketten híresek voltak. Azért akarták, mert a párharcnak tényleg volt értelme. Jones hozta magával a zsenialitást, az irányítást, azt a képességet, hogy csúnya módon tudja megoldani az elit harcosok problémáit. Ngannou pedig azt a fajta erőt, amivel egyetlen tiszta ütéssel véget vethet egy egész tervnek. Olyan érzés volt, mint az a ritka nehézsúlyú küzdelem, ahol a stílusok ugyanolyan érdekesek voltak, mint a nevek.

Ezért fájnak most Ngannou szavai. Nemcsak azt mondja, hogy a harc kudarcot vallott. Azt is mondja, hogy talán soha nem is építették fel őszintén. A rajongók számára ez egy elszalasztott szuperharc legrosszabb változata. El lehet élni egy összeomló üzlettel, ha mindkét fél valóban megpróbálta elérni azt. Sokkal nehezebb lenyelni, ha az egyik harcos úgy gondolja, hogy az egész inkább csak hazugság volt.

• Ngannou szerint a Jon Jones-meccsről többet beszéltek, mint amennyit valójában folytattak.
• Úgy véli, hogy ez jobban szolgálta a UFC-t előnyként, mint egy valódi kártya.
• A hozzászólások újra megnyitják a modern nehézsúlyú korszak egyik legnagyobb „mi lett volna, ha” meccsét.
• A történet azért kap figyelmet, mert a rajongók sosem szűntek meg törődni azzal a párharccal.

Van valami árulkodó az időzítésben is. A nehézsúly még mindig egy olyan súlycsoport, amely nagy nevekből és nagyobb lehetőségekből él, és Jones szinte minden nagyobb fantasy témájú beszélgetéshez kötődik, akár aktív benne, akár nem. Ngannou tudja ezt. Azt is tudja, hogy Jones említése másképp hat a sportra, mint szinte bárki másé. De ez nem úgy hangzott, mint egy ugratás. Úgy hangzott, mint egy férfi, aki visszatekint az évek során felhalmozódott zajra, és úgy dönt, hogy már nem lát okot arra, hogy megvédje a körülötte lévő mítoszt.

Ettől az egész történet kevésbé romantikusnak és ismerősebbnek hat. Az MMA-ban mindig is voltak ilyen meccsek, amik örökké a címlapokon élnek, és sosem jutnak el a ketrecbe. Néha az időzítés a lényeg. Néha a pénz. Néha az ego. Néha a felelősök egyszerűen többet profitálnak a lehetőségből, mint a valóságból. Ngannou egyenesen az utóbbi verzióra mutat, és nehéz figyelmen kívül hagyni, mert oly sok rajongó már sejtett valami ehhez hasonlót.

Jon Jones és Francis Ngannou összecsapásának el kellett volna döntenie valamit a nehézsúlyú kategóriáról, a nagyságról, a veszélyről, arról, hogy melyik bajnok uralhatja igazán a korszakot. Ehelyett olyan meccs lett belőle, amelyről az emberek még mindig vitatkoznak anélkül, hogy választ kapnának. Most Ngannou azt mondja, hogy talán soha nem is lett volna ilyen.

Ezért fog ez az idézet sokáig teret hódítani. Érinti a UFC-t, megérinti Jonest, érinti a meccsközvetítés üzleti oldalát, és rátapint az egyik legnagyobb megválaszolatlan kérdésre, amivel a sport az évek során küzdött. A rajongók képesek elfogadni egy elmaradt meccset. Sokkal jobban küzdenek azzal a gondolattal, hogy egész idő alatt egy délibábot kergettek.